Viga Imre: "Nem változtatnék!"2024. március 8. |
|---|
A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „TÁRSASHÁZI ÉLETMŰDÍJ 2023" elnevezésű díjat Viga Imre kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.
|
|
8 260 HUF
Kis méretű Postaláda több színben
![]() Érdekel → |
|
Névjegy: Név: Viga Imre Mit gondolna fontosnak elmondani magáról az olvasóknak? Érettségi után (1964.) rádió-tv műszerésznek tanultam, majd levelező képzésben vettem részt és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szereztem diplomát mint villamos üzemmérnök, ezután pedig tanulmányaimat folytatva műszaki minőségellenőrző mérnök másoddiplomát szereztem. 1965 júliusától huszonhét éven át a VIDEOTON-ban dolgoztam különböző munkakörökben és beosztásokban. A gyár felszámolása után felnőttképzési területen - 1992-től a 2008-as nyugdíjazásomig - a székesfehérvári Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központban tevékenykedtem mint instruktor, képzési programszervező, tananyagfejlesztő és minőségbiztosítási vezető. OKJ-s képzésen társasházkezelői bizonyítványt szereztem. 1960. óta élek Székesfehérváron, feleségemmel ötvenhat évvel ezelőtt házasodtunk össze, egy lányunk született, nagy örömünkre jelenleg három unokánk és három dédunokánk van. Mi jut eszébe, ha eddigi közös képviselői pályája legnagyobb kudarcára gondol? Volt-e ilyen? Voltak kudarcok is a pályám során, de a sikerélményekhez képest ezekből volt kevesebb és így könnyen feledhetők. Mit könyvelhet el pályafutása eddigi legnagyobb sikerének? A harminchét éves közös képviselői munkám során sok sikerben volt részem, de ezek közül egyet sem tudnék kiemelni, mindegyik élmény a maga idejében számomra sokat ért. A társasházkezelői munkával kapcsolatos tevékenységek, elvárások, kötelezettségek, a munkához szükséges, nélkülözhetetlen és elvárható ismeretek a 80-as évek óta jelentősen változtak, bővültek. A képviselőségem idején könyvelőt nem alkalmaztunk, minden könyveléssel, adminisztrációval kapcsolatos munkát én végeztem. Képviselői munkám idején több jelentős, a tulajdonostársak, az épület, a lakókörnyezetünk számára fontos munka szervezését én intézhettem, beleértve a pályázatokat is. Az egyes munkák előtt mindig (többször rendkívüli) közgyűlésen döntöttük el, hogy mit újítsunk fel, javíttassunk, korszerűsítsünk, mire van pénzünk. Képviselőségem idején a szervezésemmel a házban minden lakásba vízórát szereltettünk, a külső falakat teljes hőszigeteléssel (az épület „becsomagolása" pályázati támogatással), a tetőt vízszigeteléssel láttuk el, fűtéskorszerűsítést végeztünk (pályázati támogatással), a homlokzati nyílászárók cseréje (pályázati támogatással), a lépcsőház meszelése, a liftek felújítása és korszerűsítése is megtörtént. A lakóépület működését gátló, akadályozó váratlan meghibásodásokat minden esetben a lehető legrövidebb idő alatt meg tudtuk szüntetni annak köszönhetően, hogy sikerült együttműködni olyan szakember gárdával, melybe a hibaelhárításhoz szükséges ismeretekkel rendelkező, megbízható szakemberek tartoztak és a jelzésemet követően rövid időn belül jöttek és megkezdték a javítást. Csinálna-e máshogyan bármit, ha újrakezdhetné ezt a hivatást? Ha igen, mi lenne az? Ezen még soha nem gondolkodtam, de érdekes kérdés. Úgy gondolom, ha most kezdeném a mai ismereteim, tapasztalataim birtokában sem végezném másképp ezt a munkát. Amikor elvállaltam a megbízást, fogalmam sem volt arról, hogy milyen mély vízbe ugrottam, tudok-e úgy úszni, hogy nem süllyedek-e el, a felszínen tudok-e maradni. Visszatekintve azt látom, hogy jól úsztam. Ehhez arra volt szükség, hogy mindig képezzem magam azokban a témákban, melyek a képviselői tevékenységnek lényeges részei, szükségesek ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelően zajlódjon le az adott folyamat. Ez a munka olyan, hogy „egyedül nem megy", azaz kellenek társak, segítők, kritizálók. Lehet, hogy ösztönösen, de nekem sikerült elfogadtatnom magamat, bíztak bennem a közösség tagjai. Ilyen gondolatok után csak ismétlem önmagam: nem változtatnék! A harminchét éves képviselőségem egyik sikerét abban látom, hogy a lakó- és tulajdonközösség elfogadott, megbízott bennem, meghallgattak, javaslataimat általában elfogadták, és én is meghallgattam a véleményeket, javaslatokat, bírálatokat, kritikákat. Mit tanácsol annak, aki most lép vagy pedig még csak fontolgatja, hogy erre a pályára lép? A társasházi közösség egy speciális közösség, többek szerint kényszerből együtt élőkből áll. A közös képviselő közreműködésével kell feloldani, megszüntetni, minél magasabb szinten élhetővé tenni az adott ház közösségének mindennapi életét, a törvényi előírások betartásával és betartatásával. Ezt a munkát véleményem szerint nem kell és nem is lehet tervezni, kivéve a határidős dolgokat. A nem határidős egyéb feladatok pedig mindig meghatározzák az elvárásokat is. Törekedjenek arra, hogy mindig legyenek felkészültek, naprakészek a házzal kapcsolatos kérdésekben. Ha egy felvetésre, észrevételre nem tudnak azonnal válaszolni, ne essenek pánikba, nézzenek utána a dolognak, jelezzék ezt az adott fórumon, később térjenek rá vissza. Nagyon fontosnak tartom a jó kommunikációt a lakóközösséggel és más partnerekkel. Vannak „egyszerűbb gondolkodású" emberek is, nekik sem szabad lekezelően válaszolni, meg kell velük is értetni, hogy miért igen, vagy miért nem igaz a felvetésük. Ez néha nem egyszerű! A folyamatos és valós tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy a képviselőt maradéktalanul befogadják, elfogadják a közösség tagjai. A tagok bizalma pedig fontos a képviselő számára. Törekedni kell arra, hogy semmilyen kétség, bizonytalanságra utaló körülmény ne adódjon egyszer sem. Ha mégis előfordul ilyen eset, akkor törekedni kell arra, hogy rövid időn belül megtörténjen a bizalmatlanságot kiváltó helyzet megszüntetése, annak feloldása. Ez elsősorban a közös képviselő érdeke! Javaslom a közösség tagjaival való minél gyakoribb kapcsolattartást, akár heti rendszerességgel (fogadóóra keretében), amikor egyúttal lehetőség van a közös költség készpénzes befizetésére is. Ezek az alkalmak sokat segítenek az érintettek között a jobb kapcsolat kialakításához és úgy általában: egymás megismeréséhez. Kedves Imre! Még egyszer gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához! A THT Csapata |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „TÁRSASHÁZI ÉLETMŰDÍJ 2023" elnevezésű díjat Viga Imre kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.

A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe. 
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens. 
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.
Az egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza. 







































