Barion Pixel

Pályázati felhívás társasházak, lakásszövetkezetek részére takarítógépek beszerzésének támogatására

2021. november 8.
XIII_ker_kozszolgaltato.pngA XIII. Kerületi Önkormányzat „Takarítógépek beszerzésének támogatása járdatakarítási feladatok ellátására" címen pályázatot ír ki, amelynek célja a társasházak, lakásszövetkezetek segítése takarítási kötelezettségük ellátásban. A társasházak az önkormányzati támogatással könnyebben és hatékonyabban tudják elvégezni a jogszabályi kötelezettségük szerinti járdatakarítási feladatot, ezáltal eredményesebben járulnak hozzá mindannyiunk közös érdekéhez, a kerület köztisztaságának javításához.

A pályázatokat a társasházi lakóközösségektől, lakásszövetkezetektől várjuk. A társasházak szabadon - azaz gyártmány és típus kötöttsége nélkül - választhatják ki a gépeket, a pályázati kiírásban megadott műszaki követelményeknek megfelelően, figyelembe véve azt a célt, hogy a beszerezni tervezett eszközök alkalmasak legyenek a feladat elvégzésére, az ingatlannal határos közterületi járdák takarítására, tisztán tartására.

A pályázat kiíráskor rendelkezésre álló keretösszege: 4.000.000 Ft.

1. A pályázaton részt vehetnek: a XIII. kerület közigazgatási területén lévő társasházak, lakásszövetkezetek, melyek a nagynyomású vizes takarítógépeket az ingatlannal határos járda takarítására kívánják használni. A pályázaton olyan társasházak, lakásszövetkezetek vehetnek részt, melyek fizetési elmaradással nem rendelkeznek Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat és a pályázatot lebonyolító XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., valamint a NAV felé, melyet 2 hétnél nem régebbi dokumentummal igazolni szükséges.

2. A pályázattal elnyerhető támogatás:

- formája: előfinanszírozással nyújtott pénzbeli támogatás, egységesen bruttó 200.000,- Ft.
- a pályázati forrás a keret kimerüléséig áll rendelkezésre,
- a beadott pályázatok beérkezési sorrendjében történik az elbírálás.

3. Pályázati bírálati szempontok:

- a kiválasztott gép műszaki paraméterei megfelelnek-e a célnak és a kiírásban megfogalmazott műszaki paramétereknek,
- a társasház rendezett pénzügyi helyzettel rendelkezik, Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat, illetve a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. és NAV felé tartozással nem rendelkezik,
- amennyiben a társasház a Tiszta Utca, Rendes Ház pályázaton indult, akkor ott hatékonyan és eredményesen látta el a vállalt feladatokat, az ellenőrzések során érdemi hiányosság nem merült fel vele szemben,
- amennyiben a társasház kamatmentes társasházi támogatással rendelkezik, akkor azt határidőre és pontosan fizeti,
- a beérkezett pályázatok sorrendje.

4. A pályázatban beszerezni kívánt magasnyomású gép elvárt műszaki paraméterei:

Max. nyomás - min. 185 bar
Üzemi nyomás - min. 110 bar
Max. befolyási hőmérséklet - min. 50 °C
Kábelhossz - min. 5 m
Magasnyomású mosó tömlőhossz - min. 8 m
Tömlő anyaga - Erősített gumitömlő
Kereken gurítható kivitel, könnyű mozgathatóság és kezelés
Lándzsa - Állítható lándzsa (rozsdamentes acél)

Alaptartozékok:
- Pisztoly
- Állítható lándzsa (rozsdamentes acél)

5. A társasház kötelezettsége a pályázathoz kapcsolódóan:

A pályázat nyerteseivel a döntést követően az Önkormányzat megállapodást köt. A társasház vagy lakásszövetkezet vállalja, hogy az önkormányzati támogatással beszerzett gépet szükség szerinti gyakorisággal használja, ennek révén folyamatosan megtisztítja az ingatlannal határos járdaszakaszokat. A munka elvégzéséről és eredményességéről a beszerzést követő 3 hónap elteltével beszámol, majd a beszámolót 2022. szeptember 30-ig megismétli. A pályázó kötelezettsége, hogy 2023-ban és 2024-ben is két alkalommal beszámoljon a beszerzett gép üzemeltetéséről az Önkormányzatnak. A beszámoló részét kell, hogy képezze a működésről készült fotódokumentáció, amely több időpontban bemutatja a járda takarítás előtti és utáni állapotát.

6. A pályázathoz kapcsolódó határidők:

Pályázati kiírás közzététele: 2021. október 26.
Benyújtás határideje: 2021. november 15.
Eredményhirdetés: 2021. november 30.
Támogatási szerződések megkötése: folyamatos, legkésőbb 2021. december 10.
Előfinanszírozás folyósítása: 2021. december 20.
Takarítógépek beszerzésének határideje: 2022. január 31.
A tapasztalatokról társasházi beszámoló leadási határideje: 2022. április 30.
Második társasházi beszámoló leadási határideje: 2022. szeptember 30.

7. A pályázat benyújtásának módja és helye:

- személyesen a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Központi Ügyfélszolgálatán (Lehel Csarnok, Galéria szint, Budapest, XIII. Váci út 9-15.), vagy
- elektronikus úton a kozszolgaltato@kozszolgaltato.bp13.hu e-mail-címen „Takarítógépek beszerzési pályázata" tárgy megjelöléssel.

8. A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok első körben:

- pályázati adatlap,
- kiválasztott gép műszaki paraméterei, műszaki leírása.
- igazolások

További információ a kozszolgaltato@kozszolgaltato.bp13.hu e-mail-címen vagy a +36-1/270-0413-as telefonszámon kérhető.

Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a pályázatban megadott személyes adatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (cím: 1131 Budapest, Béke u. 65., tel.: +36-1-350-3728, +36-1-350-3729, fax: +36-1-340-9144; e-mail: kozszolgaltato@kozszolgaltato.bp13.hu) kezeli. Az adatkezelés célja a társasházi takarítógépek beszerzési támogatása pályázat lebonyolítása. Az adatkezelésről és az érintett jogok gyakorlásáról további részletes tájékoztatást honlapunkon és ügyfélszolgálatainkon kihelyezett tájékoztatónkban olvashat.

A Pályázati adatlap letölthető a kiírás végén a "Kapcsolódó dokumentum"-nál

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások