Barion Pixel

Ötlettől a megvalósításig - az eHÁZ sztori

2022. február 18.
Matyi_Peti.pngAz eHÁZ nevével egészen biztos, hogy mára már minden társasházkezelő találkozott az országban. Kevesen ismerik azonban azt a történetet és motivációs hátteret, ami a megalkotókat - Dén Mátyás Andrást és Schwindt Pétert - az első hazai felhő-alapú társasházkezelő rendszer kifejlesztésére, és a társasházkezelési szakma előrébb vitelére sarkallta, és ösztönzi a mai napig is. Alábbi riportunkban ezt az újítást és működtetőit mutatjuk be.

THT: Az eHÁZ tavaly elnyerte az „Év Fintech Megoldása 2021" díjat. Mit jelent ez Önöknek?

Dén Mátyás András: Nagyon örülünk minden szakmai elismerésnek. 2019-ben „MagyarBrands-díj"-at kaptunk, 2020-ban és 2021-ben is mi lettünk az „Év Honlapja", az „Év Blockchain megoldása", most pedig az „Év pénzügyi technológiai megoldása" díjat kaptuk meg, ami azt jelenti, hogy a felhasználókon kívül már a technológiai-informatikai szektor is felfigyelt az eHÁZ-ra. A legnagyobb elismerés ugyanakkor számunka még mindig az ügyfelek elégedettsége.


THT: Hogyan kezdődött ez az egész, miért vág bele valaki egy ilyen vállalkozásba?

Dén Mátyás András: Ez nagyon régen kezdődött. 1998 körül a Szent István Gimnáziumban osztálytársammal, Schwindt Péterrel „összeraktuk" az iskola weboldalát. Aztán eltelt pár év, és azt „vettük észre", hogy weboldalakat, majd felhő-alapú, komplex rendszereket fejlesztünk különböző cégek számára. Ekkortájt költöztem el otthonról, és pár hónappal később kézhez kaptam az első levelet a közös képviselőnktől, ami egy „perelés előtti utolsó felszólítás" pecséttel volt ellátva.


THT: Szép kezdés! Tartozás miatt?

Dén Mátyás András: Igen, de mint új tulajdonos, fogalmam sem volt arról, hogy mi az a közös költség. Mennyi, és hova kell fizetni? Nem mondom, hogy tűzijátékra, vagy tortára számítottam az üdvözlésemet követően, de legalább egy tájékoztató levél a közös képviselettől jól esett volna, hogy ne ez legyen az első kapcsolati pont.


THT: Ekkor döntötte el, hogy ezzel foglalkozik majd?

Dén Mátyás András: Én csak megkérdeztem a már említett osztálytársamat - mai napig az eHÁZ-as tulajdonostársamat, Schwindt Pétert -, hogy nem csinálunk-e egy „rendes" rendszert a háznak, ahol az ilyen kommunikációs konfliktusok elkerülhetők. Ő meg azt mondta, hogy jó, csináljunk.


THT: Mennyi idő és pénz egy ilyen rendszer lefejlesztése?
Dén Mátyás András: Nem nagyon tudom ezt összeszámolni. Mostanában azt hirdetik mindenhol, hogy akkor vagy jó startup vállalkozó, ha az ötletedet elmondod sok helyen, szerzel rá pénzt, és aztán majd valahogyan, valamilyen minőségben megcsinálod. Mi azt a konzervatív álláspontot képviseljük a mai napig: ha van egy ötlet, akkor dolgozzuk ki, kezdjük el saját forrásból, vigyük el, mutassuk meg a célcsoportnak, és ha elnyeri a potenciális felhasználók tetszését a megoldás, akkor csináljuk meg. Ez történt az eHÁZ esetében is.
Sok százezer nettó munkaróra van az eHÁZ-ban! Ha forintosítani akarnánk, akkor biztosan elkeserednénk, és azon morfondíroznánk, hogy inkább elmehettünk volna valami multihoz dolgozni. Még az a szerencse, hogy nem ezen jár az agyunk mostanában.


THT: Hanem min?
Dén Mátyás András: 40 évesek leszünk idén Péterrel, és azt valljuk, hogy legalább annyira fontos egy vállalkozás profitabilitása, mint a munkavállalói közeg és a misszió, amit szolgálunk. Sok fejlesztéssel készülünk idénre is, de nagyon sok erőforrást rakunk abba is, hogy fenntartható legyen mind a mi fejlődésünk, mind pedig az ügyfeleink fejlődése.


THT: Az ügyfelek fejlődése alatt mit ért?
Dén Mátyás András: Nem fenntartható üzleti modell az, hogy ha csak mi fejlődünk - legyen az pénzügyi, vagy vállalatfejlesztési jellegű fejlődés. Amellett, hogy nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy magas hozzáadott értékű eszközt adunk az ügyfeleink kezébe, fontosnak tartjuk, hogy az ő előremenetelüket és a boldogulásukat más úton-módon is megpróbáljuk segíteni.


THT: Mit jelent ez az Önök gyakorlatában?
Dén Mátyás András: Majdnem 10 éve járunk a THT rendezvényeire, beszélünk minden városban a közös képviselőkkel, megkérdezzük őket a véleményükről, problémáikról. Próbáltunk ezekre informatikailag válaszokat, megoldásokat találni. Aztán egy ponton beláttuk, lehet, hogy nem oldható meg minden informatikával, és úgy döntöttünk, befektetőként megpróbáljuk segíteni a THT szaklap megújítását: a formátumot modernizálni, és egyúttal olyan témákat felkarolni, melyek eddig tabunak számítottak, vagy még mindig számítanak.


THT: Például?
Dén Mátyás András: Ilyen például a közös képviselő díjazása. Nem állapot az, hogy ma vannak olyan térségek Magyarországon, ahol 800 Ft-okért vállalnak lakásonként közös képviseletet! Mégis mit várnak el a tulajdonosok ennyi pénzért? Ugyanakkor beszédes adat, hogy - ahogyan az eHÁZ 2021. decemberi felméréséből már kiderült - annak ellenére, hogy az eHÁZ-as lakástulajdonosok többsége elégedett a közös képviselőjével, közel felüknek fogalma sincs arról, hogy mennyiért végzi egy közös képviselő a társasházzal kapcsolatos
feladatokat.
Ugyanígy megdöbbentő, hogy a felmérésből látszik: annak ellenére, hogy az eHÁZ-as lakástulajdonosok több mint egyharmada minden közgyűlésen ott van, ugyanígy egyharmaduknak nincs arról információja, hogy van-e megtakarítása a társasháznak. Valószínű hogy ennek a két harmadnak nincs közös metszete, de számunkra azt jelenti, hogy a lakástulajdonosi tudatosságon van mit javítani az országban.

Ugyanilyen tabu téma a közös képviselői feladatok átvétele is. Ez a szakma nagyon személyhez kötött, nehéz átadni a kapcsolatokat és a tudást is egy új generációnak. Főleg a 800 Ft-os térségekben.


THT: Visszatérve az eHÁZ ötlethez. Egyből mindenki pozitívan fogadta a kezdetekkor az eHÁZ-at?
Schwindt Péter: Dehogyis! Volt, aki egyenesen démonizálta a számítógépet és az internetet! Mai napig vannak olyan társasházkezelők, akik rendkívül büszkék a papír- vagy excel-alapú nyilvántartásaikra, amivel semmi gond nincsen, csak ilyen esetben mi nem tudunk segíteni. Mi annak a hívei vagyunk, hogy mindenkinek az életében máskor jön el az a pont, amikor a módszertani váltás esedékes, vagy már kikényszerített. Nincs értelme ezt erőltetni. Az eHÁZ működik, fejlődik, nő, de erre a vonatra sosem késő felszállni.


THT: Mik voltak a legnehezebb pontok a bevezetésben?
Schwindt Péter: Talán az, hogy túlságosan hamar jöttünk ki az ötlettel és az első verzióval. Amikor először megmutattuk pár közös képviselőnek az eHÁZ-at, mint lakónyilvántartót, sokan nem is értették, hogy ez mire jó. Aztán voltak olyanok, akik megsúgták, hogy kellene bele könyvelés is. Ekkor Mátyással összenevettünk, hiszen az első visszajelzések arról szóltak, hogy nem kell bele könyvelés, csak könyvelő programokkal való összekötés lehetősége. Végül is megcsináltuk, nem is akárhogyan.


THT: Az eHÁZ egy havidíjas szolgáltatás, nem egy egy összegben megvásárolható szoftver. Ebből nem voltak konfliktusok az ügyfelekkel?
Schwindt Péter: Mi az elejétől úgy találtuk ki a modellt, hogy fenntartható legyen mind a társasházkezelők számára, mind pedig a mi számunkra. Így nincs szükség beruházásra, viszont mindenki számára kiszámítható havi pénzmozgás van, és emiatt mindig motiváltak leszünk a fejlesztésre. Az egy összegben megvásárolható szoftverek fejlesztői egy idő után alulmotiváltak lesznek, és abbahagyják a fejlesztést és a támogatást. Az úgynevezett software-as-a-service jellegű megoldásoknál ez nem fordulhat elő.


THT: Milyen támogatást adnak az ügyfeleknek?
Schwindt Péter: Egyszerűbb lenne azt kérdezni, hogy mit nem. Már a kezdetektől fogva ingyenes adatfeltöltést biztosítunk valamennyi közös képviselő számára, melynek köszönhetően később is segítünk a megnyert házak felvitelében és gyors elindításában. Ezenkívül már hárman dolgoznak a telefonos ügyfélszolgálatunkon, e-learning tananyagokkal, az új munkatársak betanításával segítjük az ügyfeleket, és beépített postai, illetve könyvelési szolgáltatásunk is van azok számára, akik véglegesen meg szeretnének szabadulni az adminisztrációs terhektől. Továbbá márciustól már biztosítási ajánlatokat is lehet kérni az eHÁZ-on keresztül, illetve egy gomb megnyomásával fizetési meghagyási és végrehajtási eljárást is lehet indítani.


THT: Akkor milyen támogatást nem ad meg az eHÁZ a társasházkezelők részére?
Schwindt Péter: Még mindig nem tudjuk azt megoldani, hogy a társasházkezelő ki tudja kapcsolni a telefonját. Próbálkoztunk már gyorsszolgálati partner bevonásával, de valahogyan ez a dolog túlságosan személyes Magyarországon. Valamiféle kerületenkénti, vagy régiós társasházi gyorsszolgálatok kellenének erre, csak ugye a 800 Ft-okból ez nem kigazdálkodható.


THT: Több piaci szereplő is van ezen a piacon. Mit szóltak, szólnak ők az eHÁZ-hoz?
Schwindt Péter: Megmondom őszintén, hogy mi soha nem néztünk meg egy másik programot sem. Mindig magunk, a felhasználókkal való beszélgetések alapján találjuk ki és fejlesztjük le az egyes funkciókat. Hallunk egyet s mást a piacról, ami azt sejteti, hogy ez visszafelé nem feltétlenül van így. Hat éve mi találtuk ki az automatikus könyvelést, tavaly előtt mi valósítottuk meg először a NAV-szinkront, tavaly a banki szinkront, és idén is lesznek meglepetéseink. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nekünk elismerés az, ha a piaci szereplők minket másolnak, vagy követnek - a többi részével nem foglalkozunk.


THT: Meddig lehet ezt még tovább fejleszteni? Nem tartanak attól, hogy egyszer csak „készen lesz"?
Schwindt Péter: Az eHÁZ soha nem lesz kész. Érdekes evolúciós folyamat, hogy míg az első években mindig nekünk kellett kitalálni azt, hogy vajon milyen funkciót használnának szívesen a társasházkezelők, addig az elmúlt években naponta kapunk új ötleteket, igényeket, és nekünk egyfajta cenzorként kell eljárnunk annak érdekében, nehogy olyan funkciót tegyünk bele a rendszerbe, ami a végén nemhogy egyszerűsíti, hanem hosszútávon megnehezíti a közös képviselők munkáját.


THT: Tud mondani egy példát?
Schwindt Péter: Ilyen például a hibabejelentő rendszer. Nagyon alaposan át kell gondolnunk azt, hogy adjunk-e egy olyan eszközt a lakástulajdonosok kezébe, ahol boldog- boldogtalan minden repedést, vagy kényelmi hiányosságot bejelent. Lesz ilyen nálunk, csak nem úgy, hogy azt a sok helyen általános szemléletet erősítse, miszerint a közös képviselő a lakástulajdonosok szolgája.

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások