Barion Pixel

Megnyílt a támogatás az otthoni energiatárolókra

2026. február 3.
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.

Az Otthoni Energiatároló Program keretében magánszemélyek igényelhetnek állami támogatást akkumulátoros energiatárolók telepítésére, kizárólag állandó lakhelyükön. A pályázat feltétele, hogy az érintett ingatlanon már működjön napelemes rendszer, vagy a jelentkező vállalja annak egyidejű kiépítését. Nem vehető igénybe a támogatás olyan ingatlanra, ahol korábban már kaptak állami hozzájárulást energiatároló létesítéséhez, ugyanakkor nem kizáró ok, ha a napelemes rendszer korábban kormányzati segítséggel valósult meg.

A most megnyíló szakaszban még nem szükséges dokumentumokat feltölteni

Az elbírálás során előnyt élveznek azok a háztartások, amelyek már kiestek az éves szaldó elszámolásból, vagy legkésőbb 2030 végéig ki fognak esni belőle, továbbá az ötezer fő alatti vidéki kistelepüléseken élők. A jelentkezés első lépése egy mindössze két és fél oldalas online űrlap kitöltése, amely jellemzően a pályázó - illetve szükség esetén a tulajdonostárs vagy haszonélvező - személyes adatait, valamint az érintett ingatlan alapinformációit kéri be. A kitöltőfelület tartalma előre megismerhető a támogató honlapján közzétett dokumentumból, így a szükséges adatok előkészítésével néhány perc alatt jelezhető a részvételi szándék. A most megnyíló szakaszban még nem szükséges dokumentumokat feltölteni.

Czepek Gábor államtitkár tájékoztatása szerint a kormány a pályázói kedv erősítése érdekében több ponton is módosított a feltételeken. Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a rendeletváltoztatást, amely garantálja: azok is megtartják eredeti határidőig szóló éves szaldójogosultságukat, akiknek az akkumulátor telepítése miatt invertercserére van szükségük. A nyertes pályázók esetében továbbra is érvényes marad a kedvezőbb elszámolás tízéves időtartama, vagyis a tároló beépítése miatti műszaki átalakítás nem rövidíti le ezt az időszakot.

A lehetőség az egyéni vállalkozók és az őstermelők előtt is nyitva áll

Számukra elegendő nyilatkozni arról, hogy gazdasági tevékenységüket nem az adott, napelemes ingatlanban végzik. A program teljes keretösszege 100 milliárd forint. 

A január 29-én közzétett pályázati módosítás több fontos könnyítést is hozott

Kikerült az a korábbi kizáró feltétel, amely automatikusan elutasította volna azokat az ingatlanokat, ahol gazdasági tevékenység zajlik. A pontosított szabályok szerint támogatás adható olyan lakóingatlanra, ahol legfeljebb adminisztratív székhely vagy telephely van bejelentve, tényleges gazdasági tevékenység nem folyik, a tulajdonosok között nincs vállalkozás, az épület legfeljebb hatlakásos társasházban található, és az ingatlan nem áll végrehajtás alatt.

Szintén újdonság, hogy a jogosulti kör kiegészült azokkal a természetes személyekkel is, akik egyházi jogi személy (GFO 551, 552 vagy 555) tulajdonában lévő, lakhatási célú ingatlanban élnek életvitelszerűen, amennyiben az egyházi tulajdonos írásos hozzájárulást ad a beruházáshoz. Ehhez az igazolási szakaszban külön tulajdonosi nyilatkozatot kell majd csatolni, amelyben rögzíteni kell azt is, hogy az ingatlan ténylegesen lakhatási célú, ott gazdasági tevékenység nem zajlik, és a tulajdonos vállalja a fenntartási időszak végéig a feltételek biztosítását.

Az energiatárolóhoz kapcsolódó inverter maximális teljesítménye a mérési pontra vonatkozó hatályos csatlakozási szerződésben szereplő érték lehet, legfeljebb 1 kW műszaki tűréssel.

Adminisztratív könnyítés, hogy a szaldó státuszt már nem a pályázónak kell igazolnia: ezt a támogató, a NEÜ Zrt. végzi el automatikusan a megadott POD szám és felhasználási hely alapján. Kikerült továbbá az igazolási kérelemből a külön szaldóigazolási dokumentum, és megszűnt az igazolási szakasz felfüggesztésére vonatkozó korábbi szabály is. A gazdasági tevékenységről továbbra is nyilatkozni kell, de egységesebb, egyértelműbb feltételek mellett.

A második pályázati ütem 2026. március 16-án indul, a beadási határidő pedig 2026. szeptember 30.

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások