Barion Pixel

Megjelent a THT 2023. szeptemberi száma!

2023. szeptember 19.
THT_szaklap_2023-09_szept.jpgAz elmúlt huszonhárom évben egészen elképesztő módon és sebességgel változott a világ: gondoljunk csak bele, hogy szaklapunk indulásakor, 2000-ben még Windows 98-as számítógépeket használtunk, olyan mobiltelefonokkal telefonáltunk, mint az Alcatel One Touch 300, vagy a Nokia 3310-es, és ezek a telefonok is csak minden negyedik magyarnak voltak a zsebében, hiszen a mobilpenetráció még ekkor 25-26% volt az országban. 

Internet a háztartásokban ekkor még nem volt, hiszen 2001-től lett elérhető a lakossági és üzleti ADSL szolgáltatás az akkori Matávtól, a mobilinternet fogalma ekkor még nem is létezett. Ekkor még éppen, hogy állt a Word Trade Center, és aki élt ekkor, az még megélhette azon dicső pillanatokat, amikor a lemezeladások élén Eminem The Marshall Mathers albumát a Beatles: The Beatles album követte, Britney Spearst és a Backstreet Boys együttes lemezeit megelőzve.

A társasházakban és ezzel együtt az ingatlanpiacon is hasonló változások mentek végbe azóta, melyet legutóbb húsz éve, 2003-ban sikerült a valósághoz igazítania az akkori kormányzatnak, több-kevesebb sikerrel. Bár voltak és vannak arról információink, hogy egy ideje már terítéken van a szabályozás aktualizálása egy új társasházi törvény formájában, az ilyen folyamatoknak nem tesz jót sem a még mindig világrekorder energiainfláció, sem pedig a jövőre esedékes önkormányzati és európai uniós választások. Ahogyan olvasóink már az elmúlt évben nyomon követhették, a THT szerkesztősége szakmai egyesületekkel együttműködve próbálja konstruktívan segíteni az új szabályozási folyamatot, de siettetni nem fogjuk tudni. Így jobb híján saját magunk köldökét nézegetve jutottunk el odáig ,hogy habár a THT az elmúlt években is számos változáson esett keresztül - arculat, szerkesztőség, üzletmenet, digitalizáció, online jelenlét tekintetében egyaránt -, szükség van a részünkről is némi megújulásra, ezúttal a témáinkat illetően. A társasházkezelés szakma ma már nagyon sok ponton és módon kapcsolódik össze olyan területekkel és fogalmakkal, mint az ingatlankezelés és az ingatlanpiac, nem véletlenül: egy jó társasházkezelő kezében lévő társasházban lévő ingatlanok jobban kiadhatók és a piacon is jóval keresettebbek, hiszen a vásárlók egyre tudatosabbak abban a tekintetben, hogy már nemcsak a négy fal közötti állapotot nézik, hanem azt is, hogy milyen házba, közösségbe vásárolják be magukat - még ha ideiglenesen is.

Úgy döntöttünk hát, hogy egyrészről szaklapunkat - ezen előbbi okoknál fogva - némileg átpozicionáljuk, és mostantól a társasházak, társasházkezelők, számvizsgálók, lakásszövetkezeti tisztségviselők mellett több olyan témát is érintünk, mely az ingatlankezelőket és az ingatlan piacot is közvetettebben érinti. Folyamatos megújulásunk másik iránya a szolgáltatásfejlesztés: október közepére olyan új szolgáltatások bevezetésére készülünk, mellyel segítünk a társasházaknak megfelelő közös képviselő választásban és a társasházkezelő cégek THT-s nyilvántartását is elindítjuk. Nagy öröm, hogy tartalmainkra, konferenciáinkra már bankkártyával is elő lehet fizetni a tht.hu oldalon keresztül, mostantól ráadásul már nemcsak évi, hanem havi fizetéssel is azok számára, akik az online előfizetési formát preferálják. Reméljük, hogy az új témáinkban és szolgáltatásainkban meglévő olvasóink is kedvüket lelik, és egyben kérem Önöket, hogy amennyiben további témajavaslatuk merülne fel a felsorolt témákban, úgy azt jelezzék szerkesztőségünk felé bátran, a tht@tht.hu email címen keresztül.

A THT 2023. szeptemberi számát ide kattintva tudják elolvasni

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások