Megfázás ellen pulóver javasolt (X)2024. február 27. |
|---|
Még mindig rengeteg energiát pazarolunk el - régi, felújítatlan és ezért nem hatékony épületek miatt. Sok tulajdonos továbbra is fenntartással viszonyul a felújításhoz. Pedig, ha elhatározzuk magunkat a mélyfelújítás mellett, az már az első másodperctől kezdve (energia)költséget takarít meg. Magyarországon a jelenleg álló lakóépületek közel háromnegyede 1980 előtt épült, ez sokat elmond az energiahatékonyságukról.
|
|
7 690 HUF
Társasházi Postaláda több színben
![]() Érdekel → |
|
Épületeink nagy része tehát felújításra szorul. Egyrészt az eddigi alacsony felújítási arányok, másrészt a régi lakások túlzott fűtési igénye miatt energiahatékonyságuk jelentősen növelhető. Ezt a potenciált azonban a jelek szerint kevésbé használják ki. Magyarországon elsősorban a részleges felújítások dominálnak, nem pedig a komplex, úgynevezett mélyfelújítások. Míg kisebb felújítással 10-30%-os energiamegtakarítást lehet elérni, a mélyfelújítással igyekeznek teljes mértékben kihasználni az épület adta megtakarítási potenciálokat, így akár 60-80%-os csökkentést tudnak elérni az energiafelhasználás területén, miközben komfortosabb, melegebb és egészségesebb otthonok jönnek létre. A Hosszú Távú Felújítási Stratégia (2021) a közel nulla energiaigényű épületek 90%-os részarányát tűzte ki célul 2050-ig. Ettől azonban még hihetetlenül messze vagyunk: 2020-as adatok alapján a családi házak 63%-a, a társasházak 52-77%-a még egyáltalán nem, részlegesen sem hőszigetelt. Mi áll a felújítás útjában? Az épületek tulajdonosainak egyik nehézsége, hogy gyakran nem látják a felújítás szükségességét: az emberek megöregedtek a saját otthonukkal, és hozzászoktak a hiányosságokhoz. Sok esetben nehéz kimutatni a felújítások gazdasági hatékonyságát; nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit lehet megtakarítani. Sok lakástulajdonost az átfogó felújítások beruházási igénye is elriaszt. Ráadásul az átfogó felújítások összetett építési feladatok - gyakran azért nem vágnak bele, mert a tulajdonosok túlterheltek a szakmák koordinálásával és az építkezés felügyeletével. Először szigeteljen, majd ezután újítsa fel a fűtési rendszert! Ön mit tenne? Otthon ül pólóban és fázik. Először feltekeri a fűtést és amikor már elég meleg van, felvesz egy pulóvert? Inkább fordítva van értelme, és ez ugyanúgy érvényes az épületekre is: először szigeteljen, majd ezt követően igazítsa a fűtési rendszert a szigetelt házhoz. Hiszen minden energiatakarékos fűtési vagy hűtési rendszerhez jól szigetelt épületre van szükség - egy rosszul szigetelt házban még az új fűtési vagy hűtési rendszer is teljes fordulatszámon fog működni. Ha először a fűtési rendszert újítják fel, és csak a következő lépésben javítják a hőhéjat, akkor a fűtési rendszer nemcsak túlméretezett és gazdaságtalan, hanem a beszerzése is sokkal drágább, mint a ház szigetelése után.
A társasházak külső felújítása leggyakrabban épületenergetikai megfontolásból kerül elhatározásra és ennek legáltalánosabb módja az utólagos hőszigetelés. Fontos szem előtt tartani, hogy az épületek esetében a hőveszteség jelentős része - közel 25% - a homlokzaton jelentkezik, ezért kiemelt fontosságú a fokozott hőszigetelő képességű, minőségi hőszigetelés választása. Megfelelő vastagságú homlokzati hőszigetelés beépítésével ennek, a falakon keresztül fellépő hőveszteségnek akár a 80-90%-át is megtakaríthatjuk. A teljes épületre vetítve ez azt jelenti, hogy csak a falak hőszigetelésével a teljes fűtési költség kb. 25-30%-kal csökkenthető. ![]() Az Austrotherm GRAFIT REFLEX® homlokzati szigetelőlemezekkel mind a hideg, mind a hő bejutása a házba megakadályozható. A szigetelőlemezek kiemelkedően jó, 0,031 W/(mK) lambda-értéket érnek el, és 23 százalékkal jobb teljesítményt nyújtanak,mint a hagyományos fehér polisztirol. Számoljon velünk! Austrotherm hőszigetelési kalkulátor A különböző épületszerkezetek és a sokféle falazó anyaggal készült falak eltérő mértékű és fajtájú hőszigetelést igényelnek. A helyes választást megkönnyíti az Austrotherm Kft. online kalkulátora, melynek segítségével bárki könnyen kiválaszthatja a neki megfelelő terméket és annak minimális vastagságát. https://www.austrotherm.hu/tudastar/hoszigetelesi-kalkulator |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



Még mindig rengeteg energiát pazarolunk el - régi, felújítatlan és ezért nem hatékony épületek miatt. Sok tulajdonos továbbra is fenntartással viszonyul a felújításhoz. Pedig, ha elhatározzuk magunkat a mélyfelújítás mellett, az már az első másodperctől kezdve (energia)költséget takarít meg. Magyarországon a jelenleg álló lakóépületek közel háromnegyede 1980 előtt épült, ez sokat elmond az energiahatékonyságukról.



A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe. 
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens. 
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.
Az egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza. 







































