Barion Pixel

Lakásbiztosítás váltás: ezeket érdemes tudni a lehetőségről

2025. február 28.
biztositasi_kerekasztal.JPGA legtöbb háztartásban kötelező kellék a lakásbiztosítás, azonban ezeket a szerződéseket sokan nem tartják naprakészen. A több évvel ezelőtt megkötött biztosítások sokszor baj esetén nem jelentenének teljes védelmet, és sokszor jóval kedvezőbb feltételekkel is elérhetőek lennének a naprakészebb szolgáltatások. Március 1-jétől azonban mindenkinek lehetősége nyílik idén is megvizsgálnia a jelenlegi lakábiztosítását és kedvezőbb konstrukcióra váltani.

A lakásbiztosításunkat érdemes rendszeresen megnézni, különösen egy-egy komolyabb korszerűsítés, felújítás után vagy új, nagy értékű berendezések, például egy hőszivattyús fűtési rendszer telepítése után. Az alulbiztosítottság ugyanis az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál is. Azért is tanácsos elővenni az évekkel ezelőtt kötött lakásbiztosítást, mert elképzelhető, hogy az ingatlan mostani újjáépítési értéknél alacsonyabb értékre szól. Ez pedig problémát jelenthet egy esetleges káresemény után.

Szintén megjelent számos új fedezet is, ami kényelmesebbé és tervezhetőbbé teszik a mindennapjainkat, ilyenek például a kiterjesztett garanciabiztosítás, az asszisztencia, de kiegészíthetjük lakásbiztosításunkat egészségbiztosítási, vagy akár a kötelező éves gépészeti karbantartási munkálatokkal is, amivel pénzt és időt tudunk megtakarítani.

Összességében tehát sok régebbi biztosításnál vannak ma már kedvezőbb feltételekkel rendelkező konstrukciók, legyen szó akár az adott biztosítás díjáról vagy a kiegészítő szolgáltatásokról.

Mikor van lehetőségünk újra kalkulálni a lakásbiztosításunkat és esetleg váltani?

A tavalyi év azért volt különleges a lakásbiztosítási piacon, mert az eddigi szabályozás megváltozott. Az adott lakásbiztosítási szerződés évfordulója mellett tavaly először és idén is márciusban is fel lehet mondani a meglévő szerződést és minden egyéb kötelezettség nélkül lehet másikat kötni. Ez azt jelenti, hogy egy évben kétszer lehet biztosítót váltani.

Ráadásul a lakásbiztosítási díjakra is kedvező hatással lehet a márciusi váltási lehetőség. A mostani kilátások szerint 6-10 százalékkal olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, miközben a szolgáltatások tartalma jelentősen bővülni fog. Ez összességében jelentős megtakarítás lehet, hiszen a biztosítási díjak számos szerződés szerint az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek, ez pedig most majdnem 18 százalékos díjemelést jelentene. Így várhatóan akár 20 ezer forintos éves megtakarítások is elérhetőek lesznek azoknak, akik nem mulasztják el újra kalkulálni a biztosításukat.

Mit kell tudni a márciusi váltás lehetőségéről?

A márciusi extra váltási lehetőség részeként a biztosítóknak 2024 elején értesíteniük kell ügyfeleiket a rendkívüli felmondási lehetőségről. A 30 napos felmondás elindítására március 1. és március 31. között van lehetőség, az új szerződések pedig 30 nap után lépnek életbe majd. A felmondás akkor lesz érvényes, ha az esetleges díjhátralékokat az ügyfelek rendezik ebben a 30 napban.

Kell-e foglalkoznunk lakásbiztosítással, ha csak bérlők vagyunk?

A megfelelő biztosításról nem csak a lakástulajdonosoknak kell gondoskodni, a bérlőknek is érdemes átgondolni a lehetőségeket. Sokszor a tulajdonos, vagyis a bérbeadó gondoskodik a biztosításról, de van, hogy a bérlő feladata. Tisztázni kell, hogy a meglévő biztosítás csak az ingatlanra vagy az ingóságokra is vonatkozik-e. Például, ha egy bútorozatlan vagy hiányosan felszerelt lakást vesz ki valaki és a saját eszközeit, bútorait, gépeit viszi oda, a jelenlegi biztosítás pedig az ingóságokra nem vonatkozik vagy csak nagyon alacsony értékre szól, akkor érdemes az ingóságokat külön biztosítani.

A bérlőknek tisztázniuk kell azt is a bérbeadóval, hogy a biztosítási díjat melyik fél fizeti vagy milyen arányban állják ezt a költséget. Szintén mindkét félnek jó megoldás lehet, ha olyan bővített szolgáltatásokat nyújtó lakásbiztosítást kötnek, amelyben van úgynevezett lakásszerviz-szolgáltatás (assistance). Ez a megoldás ugyanis jóval egyszerűbbé teszi a hibaelhárítást akkor, ha probléma adódik a lakásban - legyen szó például csőtörésről -, mivel a biztosító partnerei bizonyos összeghatárig a biztosítás terhére ingyenesen kijavítják a hibát.

Hogyan válasszunk a sok hasonló lakásbiztosítás közül?

Az egyes biztosítók ajánlatai könnyen összehasonlíthatóak, például a Netrisk.hu oldalán, a kalkulációnál érdemes figyelembe venni többek között, hogy milyen nagyobb beruházást, felújítást végeztünk az elmúlt időszakban, és milyen értékek, műszaki cikkek vannak az ingatlanban. A díjak mellett tehát azt is nézzük meg, hogy ezért cserébe milyen szolgáltatást kapunk, és az mit fedezne, ha tényleg baj történik. A váltástól pedig ne tartsunk, mert korántsem bonyolult folyamat, az alkusz szakemberei a folyamatot végigvezetik egy biztosítóváltás esetén is.

A THT március 13-ai konferenciáján további információkat tudhatnak meg biztosítás témában is. A konferencia díjmentes, de regisztrációhoz kötött, itt lehet rá jelentkezni.

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások