Barion Pixel

Fókuszban a társasházi, lakásszövetkezeti biztosítások: a közös védelem a hatékony védelem (x)

2023. június 5.
generali_logo.jpgNapjainkban a lakóközösségek többsége már tudatosan odafigyel a társasház folyamatos karbantartására, az inflációval, növekvő anyagárakkal és csillagászati munkadíjakkal terhelt mindennapokban pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy bekövetkező kár esetén megfelelően biztosított-e az otthonunk. A szerződés megkötése után a lakók általában hátradőlnek, és évekig nem foglalkoznak a témával - majd pedig jön a hidegzuhany. Mire érdemes külön odafigyelniük a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek, miért jó kollektív ingóságbiztosítást kötni és hogyan kerülhetjük el az alulbiztosítottságot? Mutatunk néhány fontos szempontot!

Az egyik leggyakoribb félreértés talán abból adódik, hogy a lakóközösség csupán rábólint az épület biztosítás megkötésére a közgyűlésen, ugyanakkor nem ismerik pontosan a szerződés tartalmát és részleteit, így azt sem tudják biztosan, milyen károk bekövetkezése esetén szolgáltat a biztosító. Nos, akár közös tulajdonban állnak, akár nem, a ház fűtésre, hűtésre szolgáló berendezései, elektromos- és vízvezetékei, valamint a falak, tetőszerkezetek, nyílászárók és üvegek általában a társasház által megkötött szerződés részét képezik, ugyanakkor a saját ingóságokról - bútorokról, háztartási gépekről - a lakóknak maguknak kell gondoskodniuk. A Generali ehhez is személyre szabható opciókat kínál, így az ügyfelek akár külön biztosíthatják okoseszközeiket vagy kiskedvenceiket.

Közösen is gondoskodhatunk értékeinkről!

A Házőrző többlakásos épületbiztosítások ugyanakkor széleskörű védelmet nyújtanak a lakóközösségeknek: 18 alapkockázatra, többek között vihar, felhőszakadás, hónyomás, betöréses lopás és rongálás okozta károkra köthető, a kiegészítő opciókkal teljes mértekben az adott társasház egyedi igényeire szabható. A Mestervonal 24 szolgáltatással ráadásul 0-24-ben kérhető vészelhárítás, a biztosító munkatársai pedig az elérhető szakiparosokkal is összekötik a bajba jutott károsultakat, hogy minél hamarabb megoldódjon a probléma.

generali_tarsashaz_1

A Generali ezen kívül kínál kiegészítő kollektív ingóságbiztosítást is, a csomag keretében védelmet nyújt a tulajdonostársak saját, személyes és kiemelt értékű ingóságaira, sőt, készpénzre és értékpapírokra is. Lakásonként általános háztartási ingóságoknál évente 5 000 000, egyéb kiemelt értékű ingóságoknál 500 000 forint, készpénz esetén pedig 50 000 forint felső határig térítik a károkat. A Házőrző ráadásul gyors és kényelmes, hiszen a lakóközösség képviselője bármikor, bárhonnan, online is gondoskodhat a társasház biztosítási ügyeiről a MyGenerali szerződéskezelőn keresztül.

Nem lehet hátradőlni: fontos elkerülni az alulbiztosítottságot

Továbbra is jelentős probléma azonban, hogy a megkötött szerződés a környezetünkben zajló gyors változások és innovációk - építőipari infláció, munkadíjak és anyagárak emelkedése, vagy akár egy nagyobb felújítás, napelemrendszer telepítése - miatt már nem nyújt megfelelő védelmet és nem fedi le a vagyontárgyak újjáépítési, újrabeszerzési értéket. Mivel a Generali számára fontos, hogy értékálló biztosításokkal óvja ügyfeleit a veszteségektől, már a szerződéskötéskor javaslatot tesz az újraépítési egységárra, valamint minden évben lehetőséget biztosít az értékkövetésre - ezekkel elkerülhetővé válhat az alulbiztosítottság.

generali_tarsashaz_2

A Házőrző többlakásos épületbiztosítás azonban többet is tud, ugyanis lehetőség van már a szerződés megkötésekor is kérni a JAVASOLT PLUSZ ÉPÜLETBIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG záradékot: ezzel teljes kár esetén a biztosított épület káridőponti újraépítési értékét téríti meg a biztosító, függetlenül attól, hogy mekkora az épp aktuális kötvényben szereplő épület érték. Ezzel együtt is érdemes lehet két-három évente áttekinteni a társasházi szerződést a biztosítóközvetítő partnerrel és módosítani azt, ha szükséges.

Az előrelátó lakóközösségeknek érdemes most lépni, hiszen a Házőrző csomagot 2023. február 1. és 2023. augusztus 31. között választó társasházak két hónap díjának megfelelő kedvezményben részesülnek.

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások