Barion Pixel

Elndult a 2014. évi OTP Társasházi Pályázat - Garantált nyeremény az első 500 pályázónak!

2014. április 6.
Az OTP Bank, hagyományainak megfelelően 2014-ben is meghirdette társasházi pályázatát. A lakóközösségek vissza nem térítendő támogatásokért indulhatnak a társasházak, lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése érdekében.

Három kategóriában 9 lakóközösség, a tavalyinál is magasabb, összesen 7,8 millió forint támogatáshoz juthat, az első ötszáz pályázó pedig garantált ajándékként, egy éves THT előfizetést nyerhet. Ha a pályázó már eddig is előfizetője volt lapunknak, akkor előfizetése automatikusan egy évvel meghosszabbításra kerül.
A pályázatok beküldési határideje 2014. június 30.


A pályázók köre
A pályázaton minden olyan társasház és lakásszövetkezet részt vehet, amely a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
Azok a társasházak és lakásszövetkezetek, akik jelenleg még nem rendelkeznek az OTP Banknál bankszámlaszerződéssel, számlanyitási akció keretében most 12 havi számlavezetési díj elengedése mellett megtehetik.


Pályázati díj és kategóriák
A pályázati díj formája: vissza nem térítendő támogatás. Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatokra az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:


Környezetvédelem
Közösségi használatú zöldterület kialakítása, felújítása; parkosítás, kertépítés, kertrendezés; belső udvar rendezése; folyosók/lépcsőházak/közös területek és helyiségek zöldesítése; virágládák kihelyezése; dísznövények, virágok ültetése; zöldtető felújítása; kerti berendezések felújítása, létesítése, valamint környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházások támogatása: pl. szelektív hulladéktároló kialakítása; világítótestek, világítási rendszerek korszerűsítése, mozgásérzékelők kiépítése; fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.


Közösségépítés
A társasház/lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiség (klubszoba, edzőterem), közös használatú szabadtéri terület (kerti sütő-főző hely, pihenőhely, stb.), biciklitároló kialakítása, felújítása, berendezése. Továbbá gyermekek környezetének, életterének minőségi javítása; felnőtt szabadidős területek és gyermek játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása; játszóhelyiség kialakítása, berendezése.


Életminőség-javítás
A társasház/lakásszövetkezet biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztések támogatása: lépcsőház, lépcsők balesetmentesítése, lakóépület akadály-mentesítése; védelmet, biztonságot szolgáló berendezések kiépítése, felszerelése, korszerűsítése.


Díjazás
kategóriánként:
első díj: 1.400.000 Ft (nettó támogatási összeg)
második díj: 800.000 Ft (nettó támogatási összeg)
harmadik díj: 400.000 Ft (nettó támogatási összeg)
(összesen 9 díj)


Garantált ajándék
Az OTP Bank az első 500 teljes körű pályázati anyagot benyújtónak a „Társasházi Háztartás" (THT) című szaklap 1 éves előfizetését adja ajándékba, mely előfizetésenként 10 lapszámot és a THT Sarokház Klubjának 3 konferenciáján való ingyenes részvételt biztosít.


A pályázat további részletei, feltételei a http://www.hazforum.hu/otp-palyazat/ oldalon tekinthetők meg.

További híreink


Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Az önkormányzati lakás bérlője nem fizet – perelhető a tulajdonos? 2026. február 18.
Kitől követelheti a ház a tartozást: közvetlenül a bérlőtől, vagy minden esetben a tulajdonostól? A kérdés különösen érdekessé válik, ha az önkormányzat és a társasház eltérően látja a jogi helyzetet. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

http://www.mitoe.hu
Egyedi mérőóra vagy költségmegosztó? – A MITOE utánajárt: Itt a Minisztérium állásfoglalásának értelmezése a 676/2023. Kormányrendeletről! 2026. február 17.
A saját hőközponttal rendelkező társasházak elszámolása körül régóta parázs vita zajlik a szakmában. A 676/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet megjelenése óta a szakma két táborra szakadtak a gázkazános, egyedi hőfogyasztásmérővel felszerelt épületek elszámolását illetően. Most azonban megérkezett az Energiaügyi Minisztérium tisztázó állásfoglalása, amely pontot tesz a találgatások végére. Vagy mégsem?

Nő a lakások áramigénye – de ki fizeti a társasházi hálózat bővítését? 2026. február 12.
A lakásfelújítások során megnövelt villamos kapacitások közvetve túlterhelhetik a társasházak közös elektromos hálózatát, így szükségessé válhat a korszerűsítés. Felmerül a kérdés: igazságos-e, ha a költségeket mindenki a tulajdoni hányad szerint viseli, vagy arányosítható-e azokkal, akik nagyobb teljesítményt használnak? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Képviselői regisztráció a földhivatalok gyakorlatában – Hogyan és hogyan ne csináljuk 2026. február 5.
Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a THT jogi szakértője a társasházi képviselők regisztrációs kötelezettségének földhivatali tapasztalatairól számolt be a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n. A több mint négyszáz ügyön alapuló gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az eljárás még mindig tele van bizonytalansággal, hibás bejegyzésekkel és értelmezési zavarokkal.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

Marad a szaldó kivezetése – az Alkotmánybíróság lezárta a napelemes vitát 2026. január 23.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.

„Szemétledobóval vettük a lakást” – mégis bezárhatja a társasház? 2026. január 21.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

A társasház éves pénzforgalma meghaladja a 20 millió forintot, kötelező a gazdasági ellenőrzést segítő személy 2026. január 13.
A nagyobb társasházak működésével együtt óhatatlanul nő a kezelt pénz mennyisége is, és ezzel párhuzamosan erősödnek az ellenőrzéssel, átláthatósággal kapcsolatos elvárások. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni? 2026. január 8.
Sokan nem tudják, hogy lakáscsere esetén nem feltétlenül a teljes vételár után kell illetéket fizetni. 2026. január 1-jétől a szabályok még kedvezőbbé váltak: az eladott lakás akár öt évvel korábbi értékesítése is beszámítható az illetékalap csökkentésébe.

Csúszós téma: Kinek a feladata eltakarítani a társasház előtti járdáról a havat? 2026. január 6.
A hó eltakarításának elmulasztása miatti elcsúszásos balesetek esetén rendszeresen felmerül a kérdés, hogy ki viseli a felelősséget: a társasház, a közös képviselő vagy az ingatlan tulajdonosa. A társasház köteles gondoskodni a közös területek biztonságáról, és ha ezt elmulasztja, a károsult kártérítést követelhet.

Rejtett kockázatok a felújításnál – új építésügyi elvárások 2026. január 5.
Január 1-jével több építésügyi, zöldfelületi és földmérési szabályt módosítottak. A változások számos ponton érinthetik a társasházak működtetését is felújítás, bővítés, új épületrész kialakítása vagy használatbavétel esetén. Az alábbiakban kifejezetten társasházkezelői nézőpontból, a gyakorlati teendőkre koncentrálva foglaljuk össze a legfontosabb elemeket.

2026-tól új jogi keretben működhetnek az energiaszövetkezetek 2025. december 23.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat.

Kirekesztő lakcímrendeletek: panaszt tett az Amnesty International az Európai Bizottságnál 2025. december 23.
Az Amnesty International Magyarország panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a 2025 nyarán elfogadott "helyi önazonosság védelméről" szóló törvény és az annak alapján született önkormányzati rendeletek miatt. A szervezet szerint a szabályozás uniós jogot sért, rendszerszintűen diszkriminatív, és aránytalanul sújtja a szegényebb, illetve roma származású lakosságot.

Valós használat kontra tulajdoni lap - szemétszállítási díj igazságosan? 2025. december 22.
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Nem elég a sablon – Társasházi SZMSZ készítés a gyakorlatban. Mit szabályozzunk és mit ne? Mire figyeljünk? 2025. december 18.
A társasházak jelentős részében a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) puszta kötelező dokumentumnak tűnik: kiemelik a törvényszöveget, belemásolják egy fájlba, a közgyűlés megszavazza, a közös képviselő beadja a földhivatalba, aztán senki nem nyitja ki többé. Dr. Kiss Balázs Károly, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének elnöke előadásában azt mutatta be, hogy a jogszabály ennél jóval többet enged, és az SZMSZ a ház gyakorlati működésének egyik legfontosabb eszköze lehet.

Januártól külterületi ingatlanra is felvehető a FIX 3%-os Otthon Start hitel 2025. december 11.
Megjelent a 392/2025. (XII. 10.) Kormányrendelet, amely fontos könnyítést vezet be az Otthon Start programban elérhető FIX 3%-os lakáshitelnél. A módosítás lényege, hogy 2026. január 1-jétől nemcsak belterületi, hanem külterületi lakóházak megvásárlására is igényelhető a támogatott hitel.

Bevonhatók a garázstulajdonosok a közös költségek viselésébe? 2025. december 11.
Több társasház által körbezárt udvarban mintegy ötven garázs áll évtizedek óta úgy, hogy tulajdonosaik nem járulnak hozzá sem a terület fenntartásához, sem a közös problémák megoldásához. A terület biztonsági kockázatai azonban sürgetik a közös fellépést: a lakók elektromos kapuval zárnák a területet, ám felmerül a kérdés, miként vonhatóak be ebbe a garázsok tulajdonosai. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások