Barion Pixel

A „piszkos 700” – Akár azonnali megoldások is adódnának az airbnb-piacon

2024. szeptember 11.
turistalany.jpgNem kellene 2026-ig várnia Terézvárosnak: több mint 700 lopott vagy hamis NTAK azonosító számmal működő airbnb lakásra bukkantak, amelyek az önkormányzati adatbázis szerint nem rendelkeznek működési engedéllyel, vagy a lakás engedélye nem arra a kapacitásra szól, amit hirdetnek - hívják fel a figyelmet az érdekvédők.

Miközben egyre több szó esik az airbnb-s lakások korlátozásáról, vagy akár teljes betiltásáról, a helyi érdekvédelmi szervezetek számos javaslatot tettek már eddig is a problémák hatékony kezelésére anélkül, hogy drasztikus intézkedéseket kellene hozni. Legutóbb a felelős lakáskiadókat képviselő szervezetek a VI. kerületben szabálytalanul tevékenykedő airbnb-s lakásokról egy 700-as listát adtak át az önkormányzatnak - amely nagyjából lefedi az összes illegálisan működtetett lakást -, és nehezményezték, hogy információjuk szerint az önkormányzat csak alig pár tucat esetben hajtott végre ellenőrzést.

„Egyik airbnb érdekvédelmi szervezet sem akar úgy tenni, mintha nem léteznének nagyon is valós problémák ekörül a tevékenység körül. Azzal is tisztában vagyunk, hogy mint az önkormányzatok általában, a VI. kerület is forráshiánnyal küzd, és talán a megfelelő rutin és tapasztalat is hiányozhat ezzel a viszonylag új szegmenssel kapcsolatban. Éppen ezért 2020 óta nem csak átfogó tanulmányokkal és úgynevezett „best practice"-ek gyűjtésével, hanem nagyon konkrét segítség felajánlásával is megkerestük a városvezetőket. El is indultak egyeztetések, de ezek aztán rendre elhaltak" - mondja Schumiczky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének elnöke.

Úgy a Felelős Szálláskiadók Szövetsége mint a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete sajnálatosnak tartja, hogy évek óta nem kaptak érdemi választ megoldási javaslataikra, ezért is merül fel egyre több kétely bennük a terézvárosi airbnb betiltást célzó népszavazás valódi okaival kapcsolatban.

Pedig bármi is lesz a VI. kerületi „népszavazás" eredménye, ha tiltás is - amit az érdekvédők összességében károsnak tartanak -, annak a hatása így is csak 2026-tól érvényesülhet legfeljebb. Azok a megoldások viszont, amiket a szervezeteik javasolnak, akár egészen rövid távon is hozhatnának megoldást bizonyos problémákra, a teljes tiltás nélkül.

A "piszkos 700"

„Legutoljára az önkormányzat által megrendezett szeptember 3-i vitaesten tett ígéretet mind a polgármester, mind az alpolgármester az egyeztetések újrakezdésére, de úgy érzékeljük, ismét megakadt köztünk a kommunikáció. Pedig most az egyeztetés különösen fontos lenne. Az érdekvédelmi szervezetek ugyanis átadtak egy listát, amely több mint 700, Terézvárosban meghirdetett, és szabálytalanul működő airbnb lakást tartalmaz (ez több mint 30%-a a legálisan működő rövid távra kiadott lakásoknak, és nagyjából lefedi az illegálisan működtetett piaci hányadot). Ezek az ingatlanok hamis vagy lopott NTAK azonosító számot töltöttek fel, nem rendelkeznek az önkormányzati adatbázis szerint működési engedéllyel, vagy a lakás engedélye nem arra a kapacitásra szól, amit hirdetnek." - hívja fel a figyelmet a Felelős Szálláskiadók Szövetsége.

Lakhatás és zajhatás

De az érdekvédők nem kerülik ki a szomszédokat zavaró airbnb-lakások problematikáját sem. Ezt olyan valós kérdésnek tartják, amellyel foglalkozni kell, de a lakhatási válsággal nem szabad összemosni. „Míg a kiadók nagy része - akár puszta önérdekből is- felelősen igyekszik végezni tevékenységét és határozottan fellép a vendégek egyébként kisebbségét alkotó problémás részével szemben, valóban vannak olyan kiadók, akik nem foglalkoznak ezzel megfelelően, és így egész házak életét keserítik meg. Az érdekvédő szervezetek önszabályozás keretében már 2020 óta előírják tagjaiknak, hogy jól láthatóan tüntessék fel elérhetőségeiket a kiadott lakások mellett és éjjel-nappali ügyeletet tartsanak fent. Ez pontosan az, amit az önkormányzat 2022-ben, a végül a kormányhivatal által elutasított szabályozási tervében a megoldás kulcsának tartott."

Az érdekvédelmi szervek pedig már 2020-ban - egy általuk készített 27 oldal terjedelmű tanulmányban és javaslatcsomagban - részletesen ismertették, és segítségüket ajánlották ahhoz, hogy egy ügyelet bármely VI. kerületi lakó számára elérhető legyen (egy kiszállási egységgel, amely akár a probléma helyszíni kezelését dokumentálását is tudná végezni). Ez aztán alapja lehetne akár egy birtokvédelmi eljárásnak is a felelőtlen kiadók tevékenységének megakadályozására.

Az illegálisan működő lakások visszaszorítása és az ilyen, fent említett zavaró ügyek hatékony kezelése nagyszámú lakást vonhatna vissza a piacra, ami az önkormányzat egyik legfontosabb célkitűzése is lehetne.

A konklúziót levonva, a teljes airbnb-tiltás, amelyet egyesek világszerte radikálisnak tartanak, hosszabb távon, csak 2026-tól léphetne életbe. Ezzel szemben a már most rendelkezésre álló megoldások azonnali hatást gyakorolhatnának, mérsékelve a feszültségeket a lakosság és a kiadók között.

A kérdés az, hogy miért nem kerül sor ezeknek a javaslatoknak a részletes megvitatására és alkalmazására. Számos, már bizonyítottan működő gyakorlat van, amelyek enyhíthetnék a feszültségeket, miközben a gazdaságra és az ingatlanpiacra gyakorolt negatív hatások minimalizálhatók lennének. Az együttműködés az érdekvédelmi szervezetekkel, a lakók, a kiadók és az önkormányzat közös érdeke, és hatékonyabb, gyorsabb megoldást eredményezhetne a teljes tiltásnál.

(Forrás: Felelős Szálláskiadók Szövetsége, Magyar ApartmanKiadók Egyesülete (MAKE))

INGATLAN 2024 - Konferencia és EXPO november 5., kedd, Lurdy Ház. Az előadókat és a programot, valamint a regisztrációs linket ITT találja meg.

További híreink


Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

http://www.mitoe.hu
Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Ezekkel a cégekkel találkozhat március 12-én, Budapesten, a Lurdy Házban, a THT budapesti konferenciáján 2026. március 3.
Tartalmas program és a THT új, nagy érdeklődéssel várt szakkönyve, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetéseKarbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" várja az előfizetőket a THT konferencián 2026.03.12-én a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A vidéki rendezvényeken már három város konferencia résztvevői forgathatják haszonnal ezt a hiánypótló kiadványt.

Mesterséges intelligencia a társasházkezelésben: elindult az eHÁZ jogi AI asszisztens és jön a lakói ügyfélszolgálat is! 2026. március 3.
Új szintre lép a társasházkezelés digitalizációja: az eHÁZ rendszerében minden közös képviselő számára díjmentesen elérhetővé vált a THT jogi mesterséges intelligencia asszisztens.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Társasházi autó töltés – maximális biztonság az Evergy-vel (x) 2026. március 3.
Az elektromos autók számának növekedésével egyre több társasházban merül fel az autó töltők kiépítésének igénye. Ugyanakkor a biztonsági és tűzvédelmi szempontok ilyen környezetben kiemelten kritikusak. Az Evergy az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet a komplex biztonsági megoldásokra.

Foglaló után hidegzuhany: így válik kockázatossá a 3%-os lakáshitel 2026. március 2.
Olvasói jelzés alapján jutott tudomásunkra, hogy az egyik hazai pénzintézet milyen feltételek mellett köti meg az államilag támogatott, úgynevezett „3 százalékos" lakáshitel-szerződéseket. A hozzánk eljuttatott dokumentumok és információk alapján a konstrukció kockázatai jóval túlmutatnak azon, amit a kedvezményes kamatszint első ránézésre sugall.

Lazulnak a klímavédelmi célú fűtési kötelezettségek Németországban 2026. március 2.
A német kormánykoalíció megállapodott a korábbi, széles körben vitatott fűtésszabályozás alapvető átírásáról. Az új irány lényegében felszámolja a kötelező megújuló-arányra épülő rendszert, és jóval nagyobb mozgásteret hagy az ingatlantulajdonosoknak a fűtési megoldások megválasztásában.

Fő a biztonság - Hogyan válasszunk megbízható távfelügyeletet? 2026. február 27.
Aki valaha rekedt már liftben, tudja, milyen hosszúnak tűnhet az a pár perc, amíg segítség érkezik. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Szenci Albert, a Multi Alarm Zrt. digitalizációért felelős igazgatója arról beszélt, hogyan válasszunk távfelügyeleti szolgáltatót, és mit várhat el egy társasház egy valóban megbízható lifttávfelügyelettől. Az előadás középpontjában a gyakorlat állt: konkrét szolgáltatási elemek, folyamatok és számok alapján mutatta be, mit jelent a biztonság a mindennapokban.

Társasházi felújítások új eszközei: országos tanácsadás, panelprogram és kézikönyvek 2026. február 27.
forrás: EnergiaklubAz egyablakos tanácsadók legutóbbi hazai találkozóján a résztvevők a közösség bővüléséről és új szakmai eszközökről számoltak be, valamint a 2026-tól kötelező országos tanácsadói hálózat működésének kulcskérdéseit, a panelkorszerűsítési programok tapasztalatait és a lakossági támogatások jövőjét is részletesen megvitatták.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Megemelt keretösszeggel rajtol az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata 2026. február 25.
Megújult formában, 50 millió forintos keretösszeggel indul el az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program célja továbbra is az, hogy a lakóközösségek saját elképzeléseik mentén tegyék élhetőbbé környezetüket - az idei évtől a legjobb 20 pályázó egységes, fix összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 10. kerületben 2026. február 25.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Országos felmérés indul a lakóközösségek valóságáról 2026. február 24.
A társasházkezelés világa ma már messze túlmutat a műszaki üzemeltetésen és a jogszabályi megfelelésen. A közös képviselők, számvizsgálók és lakók nap mint nap egy olyan komplex társadalmi térben működnek, ahol konfliktusok, kommunikációs nehézségek, generációs különbségek és egyre erősödő mentális terhelések jelennek meg. Ezt a sokszor láthatatlan, mégis meghatározó dimenziót kívánja most először országos szinten feltérképezni a THT, a MITOE és az eHÁZ által elindított Országos Társasházi Mentálhigiéniai Felmérés.

További milliárdok a távfűtött lakások korszerűsítésére: újraindul a költségmegosztó-pályázat 2026. február 24.
Megemelt kerettel, összesen 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással folytatódik a távhővel ellátott társasházak korszerűsítését segítő program. A forrás elsősorban a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogatja.

Olasz stílus, magyar társasházakban – új alternatívák a fűtés és hűtés korszerűsítésére 2026. február 23.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo egyik bemutatója az Allin Property Services Kft. nevéhez fűződött, ahol Laki Zsolt ügyvezető ismertette az Olimpia Splendid hetven éve alapított olasz gyártó társasházi fűtési-hűtési megoldásait. A korábban Magyarországon kevéssé ismert márka termékei válaszokat adnak a városi lakások gépészeti kihívásaira - különösen ott, ahol a helyszűke vagy az építészeti korlátok miatt nehéz hagyományos rendszereket telepíteni.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Új szabályok a helyrajzi számozásban és az ingatlan-nyilvántartási díjakban – változások jönnek a földhivatali ügyintézésben 2026. február 20.
Módosulnak az ingatlan-nyilvántartási eljárások díjai, a társasházi ügyintézés költségei és az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályai. Az új rendelet célja egyszerre az elektronikus rendszer működésének finanszírozása és az állami lakáshitelek ellenőrzésének megkönnyítése.

Két felújítási pályázat indul Erzsébetvárosban: támogatás a társasházaknak és a lakástulajdonosoknak 2026. február 19.
Két felújítási programot hirdetett meg Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, amely a társasházak közös részeinek korszerűsítését, valamint a lakások nyílászáróinak felújítását célozza.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások